Egyesületünket képviselték Zalaszentmihályban

"Ismét,úgy mint egy éve Zalaszentmihályt, a King Of Carp versenyét választottuk, ahol 30 csapat indult, és az 5 legnagyobb ponty összsúlya döntött."

Kedves Horgásztársak!

Az elmúlt héten kaptuk meg a verseny beszámolót a Németh Tamás - Stehr Roland csapattól, akik Egyesületünket képviselték a Zalaszentmihályban megrendezett King of Carp versenyen. Nagy öröm és büszkeség, hogy teljesen vitathatatlanul nyerték meg a viadalt! 1. helyezés és legnagyobb hal díj!

És akkor a fiúk rövid beszámolója:

"Ismét,úgy mint egy éve Zalaszentmihályt, a King Of Carp versenyét választottuk, ahol 30 csapat indult, és az 5 legnagyobb ponty összsúlya döntött. Szerelmesei lettünk ennek a kihívásokkal teli, nagyon nehéz, és rapszódikus, ugyanakkor csodálatos víznek. A helyhúzásnál csak abban reménykedtünk, hogy jó nehéz, akadós, nádas pályát húzzunk. Ez végül így is lett. Viszonylag hamar megfogtuk az első 5kg feletti halunkat, a második reggelünkön már meg volt az 5 db értékelhető halunk (jöhet a cserélgetés :)). Ekkor első helyen álltunk. Azonban ez nem volt egyszerű, kb 30 órán keresztül kapásig sem jutottunk el. Ezt követően sorba jöttek a kapások,viszont nagyon gyengén táplálkoztak a halak, és sorba jöttek a halvesztések. Új előkékkel és horgokkal folytattuk a versenyt ami eredményes is lett, több halat is tudtunk cserélni. Eközben a 3. helyre csúsztunk vissza. Az utolsó 24 óra következett, ami úgy gondolom felejthetetlen élményt nyújtott számunkra, a tó legnagyobb ismert pontya, - Petra- akadt horgunkra,amit az akadóból kiszabadítva, bot nélkül, kézben tartott damillal sikeresen szákba tereltünk. Hatalmas volt az öröm, a hal 24,46kg-ot nyomott, így végül megnyertük a versenyt, és egyben a verseny legnagyobb halát is nekünk sikerült megfogni.

Köszönjük a BCM Kovácshidának a támogatást"

Németh Tamás és Stehr Roland

Mi pedig gratulálunk és büszkkék vagyunk Rátok!

BCM HE vezetősége

February 5, 2024

Támogatás

Adód 1%-ával támogathatod a BCM Kovácshida Horgászegyesületet.
Minden felajánlást köszönünk!
Adószám: 19944544-1-02